Otthon is, távol is, kívül is, belül is: természetes, egészséges környezet

A'la Nature

A'la Nature

Bútorbolti séta

2015. augusztus 29. - A la Nature

Ma elmentem néhány bútorboltba nézelődni. Szabadlábon voltam a kisgyermekes anyai teendőkből, mehetnékem volt a négy fal közül, komolyabb beszereznivalóm sem volt, úgyhogy lehetett kedvemre válogatni a célpontok közül. Elhatároztam, hogy benézek tömör fa bútorokat forgalmazó cégekhez is, és olyanokhoz is, ahol mindenféle anyag van, de még nem voltam bent, pedig régóta szeretnék. Belépni egy valódi fabútorokat kiállító üzletbe máris érezhető különbség a többihez képest, egyszerűen más illat fogad, utánozhatatlanul természetes fenyőillat, néhol erősebb gyantaillat, a látvány meleg, hívogató, a fa natúr és pácolt színei, erezete, az élek lekerekítettsége arra sarkall: simítsam végig az ujjammal, kövessem a vonalát, azonnal megállapítsam, mennyire barátságos érzést nyújt. Gondolatban már be is rendezem vele a lakhelyem, nemcsak azt képzelem el, milyen látvány lesz, máris érzem, milyen lesz benne élni, ránézni, használni, szagolni, érinteni, milyen hangulata lesz, milyen falak, ablakok, növények, textilek kellenek mellé, hogy egységes legyen, sőt legyen udvar kilépni, már a környezet is megelevenedik, szinte a település hangulatát is benne látom. Vidéki. Azon kezdtem tűnődni, miért nem tud modern lenni egy fából készült bútor? Egy étkező garnitúra már-már közelített a modern arányokhoz, de a széktámla fém alkatrésszel rögzült az ülőfelülethez, így divatos próbált lenni, de nem állt jól neki. A fémlemez közönségessége idegen volt a fa szépen megmunkált felületétől. Csupán a robusztus lábakkal rendelkező asztal maradt hű önmagához fémek nélkül, bizony igen szép volt így. 

Az új, szokványos, lapra szerelhető bútorokat bemutató üzletben úgy éreztem semmi nem tud meglepni, bármennyire is furfangos színösszeállítást, formabontó alakzatot, ledes üvegpolc világítást, vagy strasszköves berakást vonultat fel. Lenne különbség közöttük, ha elhelyeznénk a szobában az összeállításokat, csajos lenne, vagy pasis, előkelőbb, vagy kommersz, igazán divatos, vagy elavult, jöhet mellé a tapéta, műanyag festék, átlátszó műanyag szék, műbőr kanapé, csiszolt üveg csillár... a variációk milliónyi lehetőséget adnak. Megválaszthatod a bútorlapra fóliázott faminta képét, számtalan műszálas textilből válogathatsz a kanapédra, foteledre. Határtalan sokféleség, könnyű elérhetőség. Mindenki lakása egyedi lehet, akár szép is, mint egy magazinképen. Csak ne érintsük meg a fólia felületén a műkarcolásokat, ne ütközzünk a sarkok hegyébe, ne időzzünk az élek közelében, és ne sokat szaglásszuk, mert szúr, vág, és számtalan illékony vegyület párolog belőle a ragasztások, vagy a bútorlap forgácsait összetartó műgyanta miatt. Pár hétig sokat kell szellőztetni. Egyébként ezt a típusú bútorillatot is szeretem, az újdonság érzésével tölt el, csak épp előtte jártam fabútorok között, és azok az otthonos ismerősség érzését keltették bennem, természetesek, valódiak voltak, semmilyen veszélyérzés nem társult hozzájuk az alakjuk, vagy anyaguk miatt, úgyhogy semmi sem lett volna képes versenyre kelni velük, akkor sem, ha a bútorlapos megoldások rendkívül divatosaknak látszanak mellettük.

Ha látsz egy bútort, de nem könnyű első ránézésre eldönteni, hogy bútorlap, vagy tömör fa, csak nézd meg az éleket. Ha a lap élén is folytatódik a fa erezete, a lapon látható rész mintája mintha merőlegesen el lenne vágva, biztos lehetsz benne, hogy valódi fa. Ha színben jól passzoló élet látsz, de az erezete független mintájú a laphoz képest, az bútorlap élzáró fóliával.

A bejegyzés trackback címe:

https://alanature.blog.hu/api/trackback/id/tr457742174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása