Egy nő életében igen komoly lelkiismeret-furdalás forrása, ha saját maga, vagy a környezetében élők rendetlennek találják az otthonát. Kislány korunk óta azt hallgattuk, hogy "rend a lelke mindennek", szinte állandóan figyelmeztettek bennünket az elpakolás és a tisztaság fontosságára. Biztos van, akinek ez különösebb erőfeszítés nélkül vált természetessé, de sokan lehetnek, akiket a sulykolás régen is az őrületbe kergetett. "A lakás van értem, vagy én vagyok a lakásért?" Természetesen az előbbi a válasz, és ez elég mentség lehet ideiglenesen a rendetlenségre. De ha a káoszban mégsem érezzük jól magunkat, kénytelenek vagyunk csillapítani a rossz érzést. Elmehetünk otthonról, de legjobb, ha nagy levegőt veszünk és időt szakítunk a rendrakásra.

A minket körülvevő tárgyak rólunk mesélnek, az, ahogyan velük bánunk, szintén sokat elárul a személyiségünkről. Minden, amit birtokolunk, csupán addig köti le a teljes figyelmünket, amíg meg nem szereztük. Utána részünkké válik és sokszor feledésbe merül, amíg csak nem lesz vele valami változás: pl. elromlik. A mai gazdasági berendezkedés arra sarkallja az embereket, hogy vásároljanak minél többet, mindenből újat és jobbat. Aztán egyszer csak megtelik a lakás, nincs hová pakolni a dolgokat, a lakók fulladoznak a helyhiánytól, mígnem a lakást is inkább nagyobbra cserélik. Vajon hogyan lehet megúszni és kikerülni ebből a folyamatból?

Elsőként jelentkezik az elégedetlenség. Aztán vágy ébred, hogy rendezzük a környezetünket. Végül a vágyból elhatározás keletkezik, amit a tett követ. Aztán csodálattal mérjük végig a rendezett lakást, még azt a néhány ordító pöszmöszt is könyörtelenül kukába küldjük, ami valahonnan a lehetetlenségből bukkan fel, majd kinek milyen sebességgel, de az entrópia újra hatalmába keríti a szobákat, és kezdődik minden elölről. Ahol gyermek van, a tárgyak az utódok számával exponenciálisan növekvő sebességgel találják meg újra az entrópia szerinti helyüket a kijelölt helyett. Mellettük rendet rakni olyan, mint sűrű hóesésben havat lapátolni...

A gyermekünkkel való foglalkozás jó mentség a háztartás elhanyagolására, hisz egyikük sem a makulátlan szobákra fog jó érzéssel emlékezni, hanem a szülők velük való törődését fogja meghálálni. Én ezzel áltatom magam. De amikor bemegyek egy-egy helyiségbe, gondolatban mindig kitisztítom és rendbe teszem. Sorra veszem mi mindent kellene tenni ezért, majd azzal a lemondó érzéssel távozok valami sokkal sürgetőbbet elvégezni, hogy erre még sokáig csak gondolatban lesz lehetőségem.

Ha visszagondolunk múltbéli otthonainkra, nem volt mindig egyformán rendes. Időszakokra tudnánk osztani, mikor mennyire ügyeltünk a dolgainkra, amiket könnyen hozzá tudunk rendelni az aktuális helyzetünkhöz, problémáinkhoz. Az sem biztos, hogy mindenütt egyformán tartunk rendet, pl. kívülről tetszetős, tiszta lakásban némelyik tárolóban is uralkodhat óriási káosz. A lelkünkön belül lévő rendet tükrözi a külső. Mint fentebb írtam, a rendrakás is egy belső indíttatással kezdődik. Viszont ahhoz, hogy hosszútávú eredményt érjünk el, nagyon erős motivációra van szükség. Olyanra, ami erőt ad kidobni mindent, ami nem szükséges, hogy a maradék kevesebb méltó elrendezésre találjon. A felhalmozott kacat szinte rátelepszik a lelkünkre, súlyuk alatt mozdulni is nehéz. Az állott anyagok port gyűjtenek, szellőzetlen, rossz levegőt eredményeznek. Nem kétlem, hogy a lelki nyomasztó hatáson túl fizikailag és biológiailag is egészségre ártalmasak. Érdemes felszabadítani a lakást és magunkat az eltávolításukkal. Nemcsak a környezet tisztul meg tőle, hanem a lelkünk is.

Arról, hogy milyen módszerrel lehet a leghatékonyabban elvégezni a NAGY rendrakást, olvastam egy japán hölgy könyvét, aki az életét is a rend elérésére tette fel. Jól ért ahhoz, hogy lelkesedést ébresszen. A módszerének alapja, hogy csak olyan tárgyakat tartsunk meg, amik örömöt ébresztenek. Így aztán lelkiismeret-furdalás nélkül szabadulhatunk meg a szeretett, vagy kényszerűen tisztelt emberektől kapott, de felesleges ajándékoktól, ránk testált, megunt dolgoktól. A korábban sokat ért, de mára értéktelen ruhadaraboktól, műszaki cikkektől, olvasatlan könyvektől. Kidolgozta a praktikus sorrendet is a szelektálásra, és állítja, ha végére érünk, már könnyebben tudunk dönteni, magabiztosabbak leszünk, ezáltal a fogyasztói társadalom nyomásának is ellen tudunk állni, s nem szerzünk be többé felesleges dolgokat. Számomra ez a haszon az egyik legösztönzőbb. Elsőre ugyanis a kidobás hatalmas pazarlásnak tűnik. Én ha megcsinálom, akkor is inkább karitatív szervezetnek adom a leselejtezett holmit, mintsem a hulladéktelep szeméthalmát növesszem. Viszont túljutva ezen a legnehezebb lépésen, a takarékosság abszolút környezetbarát megoldásnak számít!

Aki szívesen belevágna a REND projektbe, de szüksége lenne lelkesítésre, vagy kíváncsi egy tuti módszerre, ajánlom Marie Kondo könyvét: Rend a lelke mindennek. Én amint lehet, elkezdem!