Milyen mentes?! Pénzmentes? Gyakori probléma... De most nem erről van szó.
Egyre több ember él valamilyen dolog mentesen. Leginkább étellel kapcsolatosan, mint laktózmentes étrenden, tej-, tejtermék-, tojás-, szója-, glutén-, cukor-, hús-, adalékanyag, tartósítószer, ízfokozó-, satöbbimentes étrenden, ami komoly kihívások elé állítja őt a mindennapok zűrmentes lefolyásában. Mindenkinek megvan a maga indoka, amiért ekkora változást épít be az életmódjába. Már az elhatározás vagy elfogadás (ha orvosi javallatra történik) sem könnyű, de a megvalósítás és kitartás még nagyobb elszántságot igényel, mint a belekezdés. Ha kellően egyértelmű a haszon, pl. lehet tudni, hogy arra a dologra erősen allergiás valaki és az azt tartalmazó ételt elkerülve nem kap sokkot és életben marad, akkor senki sem vonja kétségbe, hogy megéri odafigyelni. De ennél általában árnyaltabb a kapcsolat az ételek és rájuk adott reakciók között, úgyhogy akár észrevétlen is maradhat, mit kellene kihagyni. Az ételhez való ragaszkodás is lehet erősebb, mint a fogyasztását kísérő kellemetlenségek, így végül inkább elviseli az ember, mintsem lemondjon egy-egy kedvencéről. Ezek egészségügyi okok, amit még csak-csak el lehet fogadtatni az emberekkel, de ha elvekről van szó, mint pl. ami a legtöbb vegetáriánusra jellemző, állandó támadás érheti őt a környezetében, folyton önvédelemre kényszerül, csak mert nem olvad bele az átlagba, mást szeretne enni, mint ők. Furcsa tapasztalat ez egy olyan világban, ahol terjed a különféle diéták divatja, tömegek fogyókúráznak, elfogadásra, mások tiszteletére igyekszünk nevelni gyermekeinket, jogai vannak a másságnak, mégis napi küzdelemmé válik az átlagtól való eltérés. Elég megnézni a kínálatot a boltok polcain, nem beszélve az éttermek étlapjáról, hogy máris konfliktushelyzetbe kerüljünk. Ráadásul az, ha valamit ki szeretnénk hagyni, az egyfajta luxusnak számít, extra kiadást jelent. Az olcsó tömegtermék, vagy átlagos éttermi étlap szóba sem jöhet, külön kell keresni az egyedi, kis mennyiségben előállított termékeket, sasszemmel kell bogarászni az áruk összetevőit a címkéken, vagy több időt kell eltölteni a saját konyhában. Az utóbbi években gombamód szaporodnak a bioboltok, diétákra ráállt gyártók termékeiből válogathatunk, a nagyobb haszon reményében horror áron forgalmazzák alapanyagaikat, ételeiket, a vevő pedig megveszi, mert drága az ideje, amit a konyhában kénytelen eltölteni. Vannak, akiknek jut ideje, pénze, lehetősége előteremteni a "mentes" ételeket, mégis nehézségekbe ütköznek egy-egy családi összejövetelkor, mert külön problémává válik az igényeik kielégítése. Még a legkedvesebb, legegyüttérzőbb és elfogadóbb rokonsággal is megesik, hogy a diétázót amolyan nyűgös csodabogárnak címkézik, tehernek tekintik, ami miatt esetleg beszűkülhet a kapcsolatok száma. Így válik az oly egyszerűen hangzó orvosi tanács, illetve a meggyőződésből fakadó elszántság az élet megbonyolított, zűrös verziójává. A korlátok nőnek, gyarapodnak...
A vásárlás más területeken is okozhat gondot, ha valaki nem a szokványosat keresi. Az átlagon kívüliség érzése már akkor elért, amikor méreteimből adódóan nagy nehezen találtam csak megfelelő cipőt, ruhát magamra, mert az átlag méret nagy volt rám mindenből. Gyerekként saját hiányosságnak éltem ezt meg, elért a társadalomból való kirekesztettség érzése, hisz nem kaphattam meg ugyanazokat a vásárlási lehetőségeket, mint a "normál" méretű társaim. Idővel találkoztam egy csomó sorstárssal, akik mind hasonló (méretű) cipőben járnak, és gyerekosztályokról kényszerülnek öltözködni. Javult a helyzet, mióta a leányok divatja alig tér el a nőkétől, és létezik kislábú nők cipőboltja, ahonnan még csodálatos esküvői cipőt is kaphattam, pedig félelmetes kihívásnak tűnt a beszerzése. A varrótudományom is azért fejlesztettem, hogy ne kelljen felesleges köröket futnom a boltokban nyári, vagy alkalmi ruhákat vadászva, hanem elkészíthessem a vágyott darabot magamnak. Hm. Végül is nem bánom, hogy volt hajtóerőm, egyébként nem lett volna miért megtanulni a varrógép használatát...
Kenyeret sem tudnék sütni, ha csak lekaphatnám a polcról a kívánt összetevőjű példányt. Egészen addig nem is törődtem sokat a konyhaművészet rejtelmeivel, amíg gyerekeim nem lettek. Korábban csak a gasztroenterológia gyakorlaton láttam ételallergiás gyermeket, de a sajátom születése után egész közelről átélhettem, milyen is az. Hamar felismertem a tünetek alapján a bajok eredetét, így szoptatás alatt kezdtem el először diétázni: tej-, és tojásmentes étrendre a pici tünetei is elmúltak. Két éves lett, mire kinőtte, de addigra megszületett a kistestvére, akinél még hevesebben jelentkeztek a panaszok, úgyhogy ismét diétára kényszerültem. A gyermek jólléte érdekében még egy falat tejcsokit sem ehettem. Ő nem nőtte ki 2 év alatt, sajnos továbbra is tej-, tojásmentes ételeket kell biztosítanunk számára. Annyira megszoktam, hogy odafigyeljek, hogy amikor saját egészségem érdekében elhatároztam, hogy tesztelek magamon egy diétát, már nem is volt furcsa a lemondás. 10 hónapja csinálom, és ragaszkodom hozzá, mert javulást érzek. Olyasmit, amiért érdemes együtt élni a nehézségekkel, önfegyelmet gyakorolni, drágábban vásárolni, többet dolgozni a konyhában, valamint kiállni a felém szegeződő kérdéseket, szurkálódó megjegyzéseket.
A saját tapasztalataim miatt elfogadóbb lettem másokkal, úgy érzem, joga van mindenkinek meghatározni, mit szeretne fogyasztani és mit nem. Örülök, hogy egyre több minden elérhető "mentes" termékként, de igazságtalanságnak érzem, hogy égbe szökő árakon igyekeznek értékesíteni őket. Üdvözlöm a vendéglátók étlapján, vagy a cukrászdákban megjelenő diétás lehetőségeket, ezeket látva szabadabban mozoghat egy különleges étrendű ember is a városban anélkül, hogy elfogná a fogyatékosság, vagy kirekesztettség érzése. Olyan ez, mint a mozgáskorlátozottak számára épített akadálymentesítés. A környezet jobb kialakításával igyekszünk emberszámba venni a nehézséggel küzdőket. Ettől ők és mi, mind jobban érezzük magunkat a világban.
